Hármasban szép az élet
Posts tagged munka
Búcsúbuli
02007. november 10. szombat
Tegnap volt a munkahelyemen az utolsó munkanapom. Ez úgy értendő, hogy elmegyek táppénzre, mert szeretnék kicsit pihenni, utána költözünk, berendezzük Bogika szobáját, és már érkezik is. Ez alkalomból nagyon tanakodtam, hogy vigyek-e valamit, mert van ahol ez a szokás, de végül nem vittem semmit, nem akartam nagy felhajtást csinálni. De a kollégáim megleptek, csináltak nekem egy kis búcsúztatót. Nagyon aranyosak voltak. Kaptam egy szép csokor virágot, egy doboz zajvédő füldugót 
, egy doboz Raffaellót, meg 2 olyan bonbont, amit nagyon szeretek és rájártam a pénzügyeseknél ebéd után 
. Bogi kapott egy macit és még kaptam egy képeslapot is. Meg mellé sok sok puszit és jókívánságot. Nagyon nagyon aranyosak voltak, nem hiába szerettem velük dolgozni. De most jön egy kis pihenő, végre.
Utána este elmentünk egy másik búcsúbuliba, ahol Balázs egyik kollégájának volt egy nagyobb banzáj. Ők másképp nyomják kicsit. Ez egy darts klubban volt, rengeteg fiatal egybegyűlve, hogy elköszönjenek a kollégájuktól, akit elküldött a cég.
Tegnap (azaz ma) fél 1kor értünk haza. Hát, mit ne mondjak, még ennyi alvás után is (fél10kor ébredtem) iszonyúan fáradt vagyok.
A buli nem volt rossz, volt egy pár ismerős is (a párom kollégáinak bulija volt, csak kevesen voltunk kívülállók). Csak nagyon rossz volt a nagy füst, meg a néhány matt részeg ember. A vége felé már nagyon elfáradtam, és akkor nem is éreztem magam jól. Elkezdtem tűnődni azon, hogy azok az emberek, akik ott voltak, mind diplomásak és felnőtt kereső emberek, mégis, mennyire nem normálisak. Nem a berúgásra gondolok, bárkivel megesik, hanem inkább az idióta viselkedésre és a lányok qrvulására. Elég érdekes volt , amiket ott műveltek.
Volt ott két lány, akikkel tavaly ugyanabban a helyzetben voltunk. Próbáltunk barátkozni, összetartani, de nekem csak az egyikkel sikerült, a másik nagyon zárkózott és fura egy teremtés. Hát, érdekes volt látni, mi történt velünk egy év alatt. Tavaly ugyanis mindannyian a párjaink miatt költöztünk ide, feladva az akkori munkahelyünket, otthonunkat, otthagyva barátainkat. Kettőnknek sikerült ebből jó állást szerezni, persze, engem egyszer ki is rúgtak egy helyről, de a 3. lány nagyon válogatós volt, és csakis a diplomájával akart elhelyezkedni. Papiron sikerült is neki, egy év álláskeresés után, de most fog pár hónap után felmondani, mert keveset keres és a mérnöki végzettségével kemény fizikai munkát végeztetnek vele. Sajnálom, szegényt, de ha nem ragaszkodott volna a végzettségéhez, sokkal jobban is járhatott volna.
Hétfő
0Na, múlthét hétfőn már az irodámban várt reggel az új kollegina, vagyis az utódom. Hát, nem is tudom, azt kell mondjam, egyáltalán nem szimpatikus. De az egy dolog, hogy nekem nem, a többieknek sem. Túl magabiztos, túl pörög egyfolytában, túl hangos, és idegesítő. Mindenre azt mondja, hogy tudja, de persze nem csinál semmit sem jól. Ha jön valaki, hogy ezt vagy azt csináljuk meg, tuti, hogy nem kérdez meg, hogyan kell, és rosszul lát neki. Persze, én nem állom meg, hogy beleszóljak, igyekszem normális lenni, de azért elég rosszul esett, hogy már az első napon gyakorlatilag kitúrt a helyemről. Próbáltam jó fej lenni, körbevittem, bemutattam mindenkinek, illetve elmondtam, ki mit csinál, mivel segítjük mi az ő munkáját. Hát, a kollégáknak és magamnak szereztem pár vicces percet, de persze Miss Tökély nem tartotta olyan humorosnak. Na, mindegy, próbáltam betanítani, elmondtam neki általában a dolgokat, amire én azt gondoltam, teljesen jól elmagyarázom, de persze ő ezekből nem sokat értett. Azt azért értette, amire a nagyfőnök utasította, igaz vele találkozik heti 1 alkalommal, de eléggé tette neki a szépet. Ezt nem tudom, miért csinálta, hiszen a két igazgatónak, akikhez közvetlen tartozunk, kellene megfelelnie. Na, mind1.
Egyébként, mivel az én munkám inkább arra irányul, hogy odafigyeljünk mások munkájára és segítsük őket, sokszor nem sok dolgom van. Ebből adódóan volt időnk beszélgetni is. Hát, elég érdekes felfogása van. És volt egy olyan benyomásom is, hogy mivel most szabadult a főiskoláról (tanító), fogalma sincs az életről. És bizony nincs. Úgy beszél a pénzről, mintha azt olyan könnyű lenne előteremteni, és senki felé nem volt semmiféle tisztelettel. Nekem kellett elmondani, hogy ha bemegy egy igazgatóhoz, vagy vezetőhöz, kopogni kell, és ha telefonon keresnek valakit, nem a keresztnevét kell mondani, hogy Y most nincs itt, hanem a vezeték nevét, hogy X úr nincs itt. Azt hittem eddig, ez alapvető dolog, de ezek szerint nem. Sajnos mélységesen emlékeztet valakire, akinek nem szívesen őrzöm az emlékét.
betÁ
02007. augusztus 31. péntek
Sajnos rossz dolgok is történtek velem, ugyanis a tulaj, aki a jó fej főnökeimnek is a főnöke, közölte, hogy jövőhéten kezd az utódom, tanítsam be és októberben valamikor menjek el pihenni. A pasi mondta, hogy ő tudja, van 2 gyereke, és az a legjobb az anyának, ha pihen ilyenkor… Csak az a baj, hogy nekem a pihenésnél a pénzre most a babázás előtt nagyobb szükségem van 
. Azzal vigasztalom magam, hogy ha ügyes leszek, akkor október végén kiveszem a maradék szabim, és csak novembertől leszek szülési szabin, ergo csak 1 hónappal leszek otthon többet betÁban. No és persze, akkor úgyis a lakásnézésre és a költözésre kell tartogatnom az energiámat, és lehet, nagy pocakkal már nem is leszek ilyen jól. Nem lehet tudni előre…
megint egy nappal kevesebb
0Nos, még egy nap eltelt. Most, hogy felmondtam a munkahelyemen, már egész kellemesen megy minden. Nem piszkálnak és nem vizsgálgatnak, mit csinálok napközben. Persze, dolgozom, hiszen ha sztrájkolnék, az nekem is nagyon rossz volna. Viszont most nem olyan kísérteties a hangulat, mint amikor az egyik kolléganőmet kirúgták. Hát, persze, más az, amikor felmondasz, vagy neked mondanak fel. Utóbbihoz még nem volt ‘szerencsém’. Talán nem is bánom.
Már csak 3 hét van hátra. Minden szépen elrendezve, mit mikor ki csinál. Már szinte mindent megszerveztünk, mindenki nyugodt és tesszük a dolgunkat, szépen nyugodtan, nem kapkodva.
Csak hiányzik nagyon. S hiánya sokszor fáj nagyon. Néha szinte fáj minden porcikám egy-egy öleléséért…
Kata
Vidám az élet…
0Tudjuk a sok szép mesét a szőke titkárnőkről, igaz? 
Hát, azt hiszem, én is közéjük tartozom 
. Történt ugyanis, hogy tegnap kértek tőlem valamit, hogy faxoljam el. Meg is tettem, ügyes voltam, örültem magamnak, és végre nem telefonáltak vissza, hogy üres oldalakat faxoltam… Erre ma szólnak, hogy egyébként az a dokumentum két oldalas volt, mellékeljem, legyek kedves a páros oldalakat is…
Asszem, nekem egyszerűbb lenne néhány dogmát megértetni valakivel, mint a faxot használni…valahogy nem akar ez nekem összejönni
.
Folyt. …
0Nekem is sikerült ez idő alatt valami igazán hasznosat csinálni, amivel megörvendeztettem reggel Esztert, a barátnőmet. Mialatt várakoztam, hátha feljön Balázs az MSN-re és tudunk beszélni valamennyit, elkezdtem pakolászni a polcomon. Addig addig rendezgettem, mígnem kidobtam egy nagy szatyor szemetet és rend lett. El sem hiszem…! Minek gyűjtögettem ennyi mindent össze feleslegesen?!? Ráadásként kicsit megfájdult a szívem, hogy mennyi fát kivágtak azért, hogy én kidobhassak egy nagy szatyor szemetet… 
Tegnap rengeteg dolgom volt, egész nap ‘baszogattak’, hogy mi mindent kell elintéznem, aztán fél után, amikor kihajtottak belőlem minden szuszt, közölték, hogy ráért volna ma is… Nem voltam boldog túlzottan. Azért a nagy hajtásban sikerült végre megállapodnunk és döntést hoznunk egy két fontos dologban a közös jövőnket illetően. Hosszú és eseménydús napunk volt. Remélem, a mai könnyebb lesz kicsit, bár nem úgy néz ki 
.
Most épp csak reménykedem, hogy tudunk ma beszélni, ugyanis nekem is kezdődik egy kis oktatás némi számviteli program megismerésével… Hát…kalandra fel! 
Puszi,
Kata
Öröm az ürömben
02006. november 14. kedd
by Balázs
in Kata és Balázs
Sajnálatos dolog történt ma. Minden reggel velem ébredezik Katám, azonban ez a mai napon elmaradt. Szomorú vagyok miatta, mert olyan jó látni ilyenkor és felvidítani (már ha sikerül)… jó látni amikor úgy búcsúzunk el, hogy annyira nem is volt baj, hogy fel kellett kelni. Azonban ma ezt nem tudtam átélni… A címből adódik, hogy mégis van benne valami jó… ez egy kicsit önzés, mert nem közös élmény, de én annyi jót vettem ki ebből az egészből, hogy volt órám, foglalkoztak velem… Tudom furcsán hangzik, hogy annak örülök, hogy tanítottak, ahelyett, hogy szomorú lennék, hogy nem tudtam beszélni Angyalkával… Ennek azonban egészen prózai oka van… Ma éreztem először úgy az egy hónap alatt amióta visszajöttem, hogy volt valami haszna ennek a második koreai kirándulásnak. Úgy érzem most egy darabig könnyebben fogom viselni a kint létet…
Mondjuk ettől függetlenül sajnálom a szokásos reggeli ébresztőt, de ma remélhetőleg tudunk majd beszélni még…
Balázs
Valami elkezdődik…?!
02006. augusztus 31. csütörtök
by Balázs
in Kata és Balázs
Miközben a diákokkal küzdöttem az iskolában, az újságot böngésztem állás után kutatva. Nem mintha nem szeretnék tanítani… nem erről van szó, csak az ember szeretne valami kis jövőképet, valami lehetőséget, amivel megfelelő biztonságot tud adni a családjának. Sajnos én ezt nem láttam a tanári pályán. Eleve állásom sem volt rendesen és még a fizetés sem valami eget verő… de nem kezdem, hanem inkább folytatom!
Szóval amint keresgéltem az újságban, találtam egy álláshirdetést egy multi cégnél. Jelentkeztem is. Pár nap múlva azt vettem észre, hogy már a szerződést írom alá, és mint gépészmérnök. (Én, gépészmérnök? Szép mondhatom.) Örültem nagyon. Annak is, hogy ugye mint mindenhol általában, itt is meg kell tanulni a szakmai fogásokat. Mivel a cég koreai, így a képzés is Koreában volt, van. Ennek is örültem… kaland, izgalom, távol kelet.
Néhány hét után, miután jól összekovácsolódott az a pár magyar mérnök, akiket kihoztak Koreába, kaptam egy meghívót egy kollégámtól az iwiwre. Nagyon örültem neki, hogy az unalmas képzés és a még unalmasabb délutánokat legalább keresgéléssel tölthetem.
Így is tettem… kerestem, kerestem. Meg is szóltak, hogy pár nap alatt, már százon túl járt ismerőseim száma. De én csak gyűjtöttem. Aztán egyik nap, volt osztálytársam ismerősei között egy ismerős nevet, gondolatokat és csupán csak kissé ismerős arcot találtam. De biztos voltam, hogy ő az. Nem mertem ismerőseim közé felvenni, mert nem tudtam emlékszik-e rám… Így úgy döntöttem írok egy üzenetet…
Jobb lett volna másképp…
02006. augusztus 31. csütörtök
by Balázs
in Kata és Balázs
Miután szépen lassan kezdtem elfelejteni (már ha lehet ilyet) a történteket, próbáltam visszatérni a régi kerékvágásra. Furcsa volt. Olyan üresnek tűnt sokáig az életem. Napra nap, suli, emberek és üresség… azt hiszem szépen lassan hozzászoktam és már fel sem tűnt, hogy hiányzik valami (vagy inkább valaki) az életemből.
Szóval tovább teltek napjaim az “imádott” főiskolán. Lassan teltek múltak a hónapok. A következő évben albérletet váltottam lakótársammal Petivel és egy közös baráthoz költöztünk albérlő társnak. A hátra lévő időmet a főiskolán ebben az albérletben töltöttem.
Közben utolsó évben, végzősként úgy éreztem megtaláltam a hiányzó láncszemet az életemből. Nem keresgéltem (legalább is nem vittem túlzásba) csak éltem életem lesz ami lesz alapon. És örültem és úgy éreztem minden tökéletes. Ez tartott 2 teljes éven keresztül. Naponta nem tudunk találkozni az utolsó évben, mert a távolság nem volt kicsi, csupán 220 km választott el minket egymástól (most így vissza gondolva ez semmiség, nem is távolság).
Befejeztem a főiskolát és munkát kerestem. Nem igazán sikerült találni. Tanárként nehéz elhelyezkedni, főleg Magyarországon. Azért kaptam egy kis félállást. Aminek örültem, mert több volt mint semmi. Tehát óraadó tanárként dolgoztam heti három órában. A diákok “imádtak” mint általában a tanárokat szokták. Úgy gondolták, mint annyi idősen én is, hogy nincs semmi jobb dolga a tanárnak, mint a diákokat szívatni. Pedig szó sincs róla. Nehéz megérteni, hogy csak azt szeretné elérni az ember, hogy boldogulni tudjon az életben a diák, és képes legyen megvalósítani az álmait. Manapság ez tanulás nélkül nem megy. Szóval utálatos fizika tanárként éltem 1 teljes tanéven keresztül, miközben újabb, jobb állás után kutattam…
