Posts tagged Koreai étel
Koreai étterem
3Mielőtt megkezdtük 2 napos röpke nászutunkat, elmentünk a rácalmási koreai étterembe. Már nagyon még be volt tervezve, csak éppen még sosem volt annyi pénzünk, hogy infarktus nélkül ehessünk ott. Balázs Bibimbap-ot választott.
Remélem elő kerül…
0Hát nem csak Katám, hanem én sem találom a helyem, a nyugalmam. Minden egyes napot végig kell küzdenem. Ne egyszerű, főleg úgy nem, hogy ha nem számolnám a napokat visszafelé, azt sem tudnám milyen nap van. Az egyik ugyanolyan mint a másik. Dögunalom. Semmiben sem különböznek egymástól.
Reggel bemegyek a munkahelyemre köszönünk egymásnak kollégáimmal, aztán leülök a géphez és netezek… ebédkor szólnak nekem, aztán vissza a gép elé és folytatom aznapi fontos teendőimet… végül a nap végén elköszönök munkatársaimtól irány a busz, majd a koli… Rettentően változatos és tartalmas jelenleg az életem.
Ja és a kajáról ne is beszéljünk. A mellett, hogy rettentően rossz (most szépen fogalmaztam) az íze, még szerencsére “változatos” is. Tehát minden héten van legalább egy (de inkább több) kaja, ami előző héten is volt… talán annyi különbséggel, hogy más kimcsit adnak mellé. Ami pedig most jön ki rajtam, hogy ránézésre megállapítom már milyen íze van és el is megy az étvágyam tőle… Mostanában nem tudok enni sem, annyira elegem van az itteni “ételből” (bár annak nehezen mondható).
Ezek mellett próbálom magam nyugtatgatni, hogy már csak pár, nap. De ez a pár nap rettentő lassan akar eltelni. Szívesen mennék már haza és várnám haza Kedvesem akár már ma!
Szóval ezek mellett a koreai hatások mellett természetesen ott van 2 hónapja a hiány. A mindent felemésztő hiány és űr amit Angyalkám hagyott bennem. Nehezen lehet megemészteni. Rettentően idegölő, főleg most. Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább, de hajt a tudat, hogy otthon vár rám szeretett menyasszonykám… így erőt veszek magamon és tovább lépek a szürke hétköznapok agysejt pusztító malmába…
Balázs
