Hármasban szép az élet
Posts tagged Korea
Még egy nap
02006. december 13. szerda
by Balázs
in Kata és Balázs
Már csak egy nap választ el attól, hogy újra átölelhessem szeretett Menyasszonykámat. Már nagyon hiányzik és annyira érdekes lesz a viszontlátás. Éjszakánként arról álmodom, hogyan fog történni… lejátszom magamban újra és újra mindig másképpen próbálom, nem emlékszem mennyire eredményesen. Nagyon jó ilyenekre gondolni, illetve nagyon jó az is, hogy végre pakolhatom el a kis motyómat… lassan de biztosan közeledik a nap.
Még 1 napot (már annyit sem) kell lehúznom munkahelyemen Koreában, aztán másnap reggel 8-kor indul a buszunk. A repülő 13:45-kor indul Koreából és körülbelül fél 11-re érünk magyar földre.
A röpke 16 – 17 órás repülő utat próbálom maximálisan kihasználni a regenerálódásra. Talán végre ki tudom pihenni majd magam, ugyanis ismételten a 4 órás átlag alvást sikerült összehoznom… Egyszerűen nem tudok itt aludni.
Aztán haza érek. Ki a repülőtérről amilyen gyorsan csak lehet és irány az új otthonom kedvesemmel.
Végre együtt lehetünk, végre megérinthetjük egymást, végre nem kell elismételni a mikrofonba háromszor is amit mondani szeretnénk egymásnak, végre nem csak leírhatjuk, hanem meg is tehetjük azokat amiket szeretnénk… Ami pedig a legjobb, hogy nem kell elengednünk egymást… most nem jön közbe egy koreai út (remélhetőleg más sem).
Boldog vagyok, hogy mehetek haza Kedvesemhez. Talán első alkalommal mikor haza mehettem sem voltam ilyen boldog.
Balázs 
Holnap után
02006. december 12. kedd
by Balázs
in Kata és Balázs
De jó, eljutottunk ide is. Annyira jó érzés, hogy nem azt kell mondani, hogy: még X nap van hátra, hanem elég annyi: HOLNAP UTÁN.
Már csak egyetlen napot kell végig szenvednem a munkahelyemen (holnap) és egy éjszakát töltök még itt… aztán irány Párizs, majd onnan Budapest. Ha minden igaz fél 11-re érek haza. Utána még vár egy szép kis utazás Dunaújvárosba. Aztán egy nagy pihi pénteken Angyalkámmal kettesben. Senki és semmi nem fog zavarni. Elhatároztam, hogy aznap telefonon sem leszek elérhető. Már tényleg órákban is lehet számolni a hátralévő időt, amikor írom ezt a bejegyzést 59 órát jelez a visszaszámláló. Aztán otthon édes otthon.
Már nagyon várom.
Balázs
Már csak kevés van hátra
02006. december 11. hétfő
by Balázs
in Kata és Balázs
Most az elmúlt két napban elég jól éreztem magam. Már látótávolságban van a hazaút napja. Igen, igen csupán 3 napot kell kibírnom és újra otthon lehetek. Végre ismét átölelhetem Kedvesem.
Az elmúlt napokban sikerült végre beszélnünk is egymással, így sokkal gyorsabban és vidámabban teltek számomra a napok.
Mostanság még gyakrabban álmodok a hazatérésemről, hogy mi és hogyan, mikor fog történni. Nagyon jó ebbe bele gondolni. Szebben telnek ezekkel a gondolatokkal a napjaim.
Balázs
Most egy kicsit jobb
02006. december 8. péntek
by Balázs
in Kata és Balázs
Az elmúlt pár napban, nagyon magam alatt voltam. Rossz volt minden levegő vétel, minden mozdulat, minden pillantás… Mindennel bajom volt… Mára már (szerencsére) nem látom ennyire negatívan a dolgokat. Igyekszem pozitívabban hozzájuk állni, optimistán, mint amilyen vagyok…
Az elmúlt 2 nap gyötrelmesen rosszul telt, ennek oka nagy valószínűséggel, hogy nem tudtam beszélni Katámmal. Szerencsére tegnap délután és ma reggel már sikerült, így jól is indult a mai napom.
Már csak 6 napot kell kibírnunk és újra átölelhetjük egymást, és végre meglátom új otthonom is… és mennyi minden vár még rám… össze sem lehet foglalni őket. Ettől teljesen boldog vagyok, erre jó gondolni, most a negatívakba nem is szeretnék bele gondolni… de ezek a negatívak csak addig tartanak amíg haza nem érek…
Tegnap mesélte Angyalkám, mik történtek (az előző bejegyzésben írtakra gondolok). Hát mit ne mondjak, nem örülök neki, hogy valaki így akarja kifejezni tetszését, vagy nem tetszését. Miért nem vállalja saját magát az illető és mondja el, mi a gondja, vagy öröme… de ez aljas dolog. Előbb – utóbb úgy is ki fog derülni ki volt. Van erre egy szép magyar mondás is… Na mára ennyi…
Imádlak Angyalom. 
Balázs
Bye, bye úpécé!
02006. december 7. csütörtök
Nem is olyan egyszerű minden, ahogy azt én gondoltam. Megrendeltem az úpécét az egyes számú Otthonunkba. Meg ahogy azt megálmodtam… asszed bekötötték? Hát nem! Kissé ideges vagyok, utálom az egészet és elegem van. Szeretnék kiszaladni a világból. A történetem az úpécével ugyanis úgy szól, hogy megrendeltem, telefonáltak, hogy elsején bekötik. Aztán telefonáltak, hogy hatodikán kötik be. Aztán telefonáltam, hogy mégis mikor? Mondták, hogy 16:30 és 20:00 között. Vártam. 19:30-kor telefonáltam, hogy nincs még internetem. Mondták, hogy várjak, akár nyolckor is beeshetnek. Vártam. Aztán 20:05-kor telefonáltam, hogy még mindig nincs netem. Mondták: várjak. Vártam. 20:45-kor telefonáltam, hogy még mindig nincs netem. Azt mondták, bocsesz, beszéljünk meg egy új időpontot, nem tudják mi történt. Én pedig azt mondtam, hogy nem kérnék új időpontot, inkább a megrendelésem törlését kérném.
Szörnyen ideges voltam. Szerencsémre volt kihez forduljak annak érdekében, hogy kedvesem ne idegeskedjen, és tudja, miért nem tudunk beszélni.
Eltelt egy nap nélküle és azt hittem, beleőrülök hiányába. Egyre jobban érzem, én már nem akarok nélküle élni többé. Úgy semmi értelme az egész küzdelemnek.
Ma megoldottam, hogy mégis legyen internetünk, bár gondolkodtam rajta és nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jól döntöttem. A T-online-ot választottam, a wireless megoldással. Kellemes, csak drága. De remélem, nem fogunk ennyit netezni, ha már fizikai valónkban együtt leszünk, s mivel lemondtam a kábel tévé szolgáltatást, nem lesz annyira megterhelő, hogy erről intézzük a fontosabb ügyeket. Szórakozni meg lehet a munkahelyen is 
…remélem, lesz nekem is olyanom hamarosan.
Kissé kiakadtam ma más dolgokon is. Van ugyanis két nagyon jó barátom, akikkel egy koleszban laktam nyáron és nagyon jó barátok lettünk. Hugicájuknak fogadtak 
) . Az egyik kedves barátom, aki mellesleg kollégám is volt az utóbbi munkahelyemen, telefonált nekem reggel és megkért, hogy bárhol is legyek, foglaljak helyet. Csak kapaszkodni tudtam, de nem gondoltam, hogy tényleg kellett. A hír nem volt más, mint hogy regisztrált valaki az ÉN fotóimmal egy társkereső oldalon. Hát kérem szépen KI AZ A POFÁTLAN, aki az ÉN fotóimmal akar pasizni? Persze, felfoghatnám ezt elismerésként, de valahogy engem ez inkább dühít. Főleg úgy, hogy nemrég feladtak egy hirdetést a telefonszámommal, hogy örökölt egy csajszi egy házat és onnan minden elvihető. EZ ANNYIRA GÁZ!!! Gyerekek! Itt mindenki megőrült? Nem tudja megjegyezni az ember a saját számát és nem meri a saját képmását bevállalni?!? Vagy útban vagyok valakinek? Bárki is legyen az, aki szórakozik velem, kívánom, hogy hívogassák őt is napi 10x idegenek, hogy szeretnék elvinni a bakelitlemezeit, amik neki nincsenek! Először vicces volt, de már nagyon unom. Főleg azt gyűlölöm, ha nem korrektek az emberek és nem vállalják fel, ha valami tetszik, vagy nem tetszik nekik. Miért nem lehet úgy elismerni, hogy ír nekem egy mailt, hogy figyu, Kata, szerintem te igazán szép vagy, vagy szóljon, ha baja van. Én azt is megértem. De így?!? Ja, ami vicces, hogy naponta hívogatnak a hirdetés miatt is, pedig már levetettem egy hete és tényleg nincs már fent a neten…
Pussz 
Remélem elő kerül…
0Hát nem csak Katám, hanem én sem találom a helyem, a nyugalmam. Minden egyes napot végig kell küzdenem. Ne egyszerű, főleg úgy nem, hogy ha nem számolnám a napokat visszafelé, azt sem tudnám milyen nap van. Az egyik ugyanolyan mint a másik. Dögunalom. Semmiben sem különböznek egymástól.
Reggel bemegyek a munkahelyemre köszönünk egymásnak kollégáimmal, aztán leülök a géphez és netezek… ebédkor szólnak nekem, aztán vissza a gép elé és folytatom aznapi fontos teendőimet… végül a nap végén elköszönök munkatársaimtól irány a busz, majd a koli… Rettentően változatos és tartalmas jelenleg az életem.
Ja és a kajáról ne is beszéljünk. A mellett, hogy rettentően rossz (most szépen fogalmaztam) az íze, még szerencsére “változatos” is. Tehát minden héten van legalább egy (de inkább több) kaja, ami előző héten is volt… talán annyi különbséggel, hogy más kimcsit adnak mellé. Ami pedig most jön ki rajtam, hogy ránézésre megállapítom már milyen íze van és el is megy az étvágyam tőle… Mostanában nem tudok enni sem, annyira elegem van az itteni “ételből” (bár annak nehezen mondható).
Ezek mellett próbálom magam nyugtatgatni, hogy már csak pár, nap. De ez a pár nap rettentő lassan akar eltelni. Szívesen mennék már haza és várnám haza Kedvesem akár már ma!
Szóval ezek mellett a koreai hatások mellett természetesen ott van 2 hónapja a hiány. A mindent felemésztő hiány és űr amit Angyalkám hagyott bennem. Nehezen lehet megemészteni. Rettentően idegölő, főleg most. Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább, de hajt a tudat, hogy otthon vár rám szeretett menyasszonykám… így erőt veszek magamon és tovább lépek a szürke hétköznapok agysejt pusztító malmába…
Balázs
2 hét
02006. november 30. csütörtök
by Balázs
in Kata és Balázs
Hát ez is eljött! Már csak 2 hét választ el attól, hogy újra egymás mellett töltsük napjainkat. Bár a most következő időszak egy “kicsit” másabb lesz. Most nem az lesz, hogy hol itt alszunk hol ott éppen ahol hely van, hanem most lesz egy kiindulópont. Egy közös otthon. 
Szóval már nagyon várom, hogy megtapasztaljam ezt a különbséget és átélhessem Katámmal együtt. Újabb élményekkel gazdagodjunk.
Teljesen örömteli az egész. Izgalmas nagyon. Már nagyon várom.
Balázs
A látszat kicsit csal!
0Annak ellenére, hogy mostanság mindketten teljesen pozitív bejegyzéseket írunk, nem teljesen fedi a valóságot. Még nem úszunk a tejben, még nem repdesünk a kék égben (majd hamarosan csak 
).
Csak ezt azért írom, mert úgy érzem le kell írnom, ne legyenek téves képzetek.
Azért nap mint nap adódnak most is problémák, és van olyan is amikor egy kis lelket kell öntenünk a másikunkba, de alapjában véve, talán már kezdjük érezni, hogy hamarosan elérkezik az az idő amikor újra láthatjuk egymást.
Sajnos azt vesszük észre, hogy nem csak minket ez mindenkit megvisel, ilyen olyan formában (itt természetesen a családunkra gondolok). Talán mindenkiben van egy kicsi feszültség. A szülőkben érthető, talán még nem érzik úgy, vagy nem teljesen tudatosult, de igen… kirepülnek a gyerekek a szülői fészekből.
Ez azonban minket is “aggaszt” bizonyos mértékben. Talán ezért érzem magamban azt a kis félelmet. Teljesen magunkra leszünk utalva. Természetesen a szülők eddig is és ezután is segítenek minket, de mégis más lesz. Külön élünk, külön életünk lesz. Egy saját, egy közös. Ez benne a szép és ez benne ami valamelyest félelmet is kelt.
Sokszor gondolkoztam már el rajta, hogy vajon én eléggé felkészültem erre? Tényleg képes leszek rá, hogy külön éljem az életem? De úgy gondolom, jó nevelést kaptam és sikerülni fog. Biztos nem lesz egyszerű, néha néha nehéz lesz, de egyben gyönyörű is, hiszen azzal az emberrel élhetem napjaim, azzal az emberrel oszthatom meg nap mint nap örömöm és bánatom, akit mindig is kerestem.
Ezért van az, hogy boldognak érzem magam mégis, a kisebb bizonytalanságok ellenére. Sokkal erősebb bennem ez az érzés, mint bármi más a világon. Hiszem, hogy szép életem lesz… és nem csak várom, hogy így legyen… igyekszem Angyalkámnak is megadni ezt az érzést… hiszen rettenetesen szeretem…
Balázs
20 alatt
0Nem, most nem az életkorra gondoltam a címmel. Hanem a szokásos számolásomra utaltam. Igen, elértük hogy már csak 17-et kelljen aludni, 17 napnak kell eltelnie ahhoz, hogy újra láthassam az én pici kis Angyalkámat.
Most nagyon örülök ennek, és nap mint nap örömmel gondolok arra, hogy hamarosan együtt élhetem napjaimat azzal a kedves teremtéssel, aki az életet jelenti számomra. Nagyon jó érzés, és még jobb lesz, ha végre meg is valósul mindez.
Örömömet tovább fokozza, hogy napról napra alakulgat a lakásunk. Egyre szebb lesz, egyre több bútor és ez az kerül a szállítandók közé… De jó lenne, ha már én is pakolhatnám össze kis apró-cseprő dolgaimat… Majd hamarosan arra is sor kerül, de még aludnom kell néhány napot addig… Remélhetőleg egyre könnyebb lesz már…
Balázs
Otthon, édes otthon
0Néha egy kicsit elfog a félelem és rossz érzéssel tölt el, hogy elköltözöm hamarosan egy olyan városba, ahol nem ismerek senkit. Mindennek tetejében pedig még munkám sincs, és néha félek, hogy jó-darabig nem is lesz. A barátaim is itt maradnak, a családom pedig nem lesz közelebb… Aztán rájövök,hogy boldog vagyok, mert nem szeretem Pestet és most végre kisvárosba költözöm, ahol a kedvesemmel fogok élni. Végre, 5 év után egy helyen, egy lakásban és nem az lesz, ha kell valami, hogy vajon melyik otthonomban leledzhet.
Jövőhéten költözöm…
Kata
