Posts tagged Kata
A király(lány) új ruhája…
2Ma reggel olyan 9 óra körül elindultunk anyukámmal, és Bogcival Romániába. Mivel olyan 5 évvel ezelőtt még nagy divat volt odakint vásárolni, és a tesómnak is ott vették a szüleink a menyasszonyi ruháját, gondoltuk, kinézünk, hátha én is lelek valamit. Igaz, én már gondoltam rá, hogy talán már nem is olyan olcsó ott minden. Azóta már a lei is sokkal erősebb, és Románia jobban is áll gazdaságilag, mint mi. Na, mindegy, gondoltuk, azért megnézzük. Megérkezdünk olyan 11 óra magasságában Nagyváradra, és első dolgunk volt hazatelefonálni, ugyanis a nagy forgalomban lerobbant az autó.
Kb. olyan forgalom volt ott egész nap, mint Pesten egy forgalmas 4 sávos úton csúcsidőben. Ahogy leállt az autó, anyu kitette az elakadás jelzőt. Hát az volt a szerencse, hogy nem jött belénk senki…Kiszálltunk, hogy arrébb toljuk, mire ott termett a semmiből két román pacák, és segített nekünk. Onnantól délután 2-ig ott állt az autó, nem tudtunk mit tenni, nem indult a kocsi. Volt ott egy kávézóban egy pincér, aki megpróbált segíteni, de sajnos nem tudott. Ott álltunk kilátástalanul, hogy akkor most mi lesz…Az volt a szerencse, hogy Boginak elég jó napja volt, volt ott az út mellett egy pici park, ahol tudtunk sétálni, lépcsőzni, megnéztük a Sebes Köröst, és még aludt is a drágám a nagy forgalomban. Egyáltalán nem hisztizett, és nem is volt türelmetlen.
Olyan 2 óra körül egy fél órára csökkent a forgalom, pár román srác segítségével betoltuk a kocsit egy közeli parkolóba, és vártunk. Néha telefonáltunk apunak, hogy segítsen valahogy. Ebéd után el is indult értünk, este 5-kor sikerült megtalálnia bennünket. Autót cseréltünk, és hazavontattuk anyu kocsiját.
Bogika egy hős volt, nem hisztizett semmiért, pedig szegénynek egész nap egy kocsiban és egy pici parkban, egy emlémű körül kellett sétálnia. Kajánk nem volt, csak némi keksz, meg anyu vett reggel pereckiflit. Szerencsére abból jó sok volt, és volt vizünk is. Hát, elmenni nem lehetett az autó mellől…azért jó,hogy ennyi enni és innivalónk még akadt. Bogi tartotta bennünk a lelket, nagyon büszke vagyok rá. Hazafelé úton volt egy kis hiszti, mert csokiról beszéltünk, és kicsit várni kellett, mire tudtam neki venni. Utána meg eljátszott hazáig egy papirzsebkendővel
Mikor hazaértünk, sikitva örült a sok játéknak, ügyesen vacsorázott, és sirás nélkül el is aludt.
Én pedig felpróbáltam 0 darab ruhát, és a legjobban a láthatatlan tetszett
Kíváncsi vagyok, a család mit fog szólni hozzá
Hoztam pár képet is. Bocsi, hogy cumisak, de azt hiszen, ilyen körülmények között érthető, és megbocsájtható, hogy sokat cumizott a kicsikém.
2008 Szeptember 18
0“Itt van az ősz, itt van újra”…És megint eljött az elmélkedés ideje. Megint magamba zuhanok kicsit, átgondolom, mi volt jó, mi hiányzik, és sajnálok minden percet, ami elmúlt. Na, nem azért mert most rossz, csak valamiért az ősz, a hideg, a borús égbolt minden évben ezt hozza nekem. Talán azért lehet, mert közeleg egy nap az életemben, ami minden évben utolér. Ismét eltelt egy év, ismét emlékezem. Egy-egy illat, zene, a szürkület…mind hoz nekem magával valamit, ami miatt felidézem akarva akaratlanul a múltat. Talán csak egy évet, vagy kettőt. Valamiért mindig az emberes hónapok juttatnak eszembe fontos dolgokat. Eszembe jut, mi hiányzik, és mit kaptam helyette. Nem bánom én, hogy most más, csak elmélázom, mi mindent hagytam a hátam mögött. Kicsit olyan, mintha megjelenne Isten előttem, bemutatná a filmet, amiben én vagyok a főhős (ha szabad ilyet mondanom), és megmutatja, mit tettem jól, vagy rosszul. Jön utánam mindenhová, követ és ha utolér, magával visz. Megint eljött az idő, amikor vágyakozom, hogy ha vezet, utolérjem, és megbocsátást kérjek tőle, amiért volt, hogy elfelejtettem Őt. Ismét rácsodálkozom, mily hatalmas, erős, megbocsátó, és szerető Atya, aki vezet utamon, és én mégis néha elmegyek mellette, anélkül, hogy észrevenném, hogy mellettem áll.
Hiányoznak a barátaim. Megint közeleg egy nap, amit sokan ünnepeltünk együtt, barátokkal, meglepve egymást valami aprósággal. Megint közeleg az a nap, amikor édesanyám életet adott nekem, és amikor átéltem én is mindennek fájdalmát és gyönyörét, megértettem minden tettét. Megint eljött az az évszak, amikor mindenen meghatódok, és űrt érzek odabenn, mert nem mondtam el szeretteimnek, mennyire hiányoznak, és minden nap gondolok rájuk. Így vagy úgy, de gondolatban mindig velük vagyok.

-
Bye, bye úpécé!
0Nem is olyan egyszerű minden, ahogy azt én gondoltam. Megrendeltem az úpécét az egyes számú Otthonunkba. Meg ahogy azt megálmodtam… asszed bekötötték? Hát nem! Kissé ideges vagyok, utálom az egészet és elegem van. Szeretnék kiszaladni a világból. A történetem az úpécével ugyanis úgy szól, hogy megrendeltem, telefonáltak, hogy elsején bekötik. Aztán telefonáltak, hogy hatodikán kötik be. Aztán telefonáltam, hogy mégis mikor? Mondták, hogy 16:30 és 20:00 között. Vártam. 19:30-kor telefonáltam, hogy nincs még internetem. Mondták, hogy várjak, akár nyolckor is beeshetnek. Vártam. Aztán 20:05-kor telefonáltam, hogy még mindig nincs netem. Mondták: várjak. Vártam. 20:45-kor telefonáltam, hogy még mindig nincs netem. Azt mondták, bocsesz, beszéljünk meg egy új időpontot, nem tudják mi történt. Én pedig azt mondtam, hogy nem kérnék új időpontot, inkább a megrendelésem törlését kérném.
Szörnyen ideges voltam. Szerencsémre volt kihez forduljak annak érdekében, hogy kedvesem ne idegeskedjen, és tudja, miért nem tudunk beszélni.
Eltelt egy nap nélküle és azt hittem, beleőrülök hiányába. Egyre jobban érzem, én már nem akarok nélküle élni többé. Úgy semmi értelme az egész küzdelemnek.
Ma megoldottam, hogy mégis legyen internetünk, bár gondolkodtam rajta és nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jól döntöttem. A T-online-ot választottam, a wireless megoldással. Kellemes, csak drága. De remélem, nem fogunk ennyit netezni, ha már fizikai valónkban együtt leszünk, s mivel lemondtam a kábel tévé szolgáltatást, nem lesz annyira megterhelő, hogy erről intézzük a fontosabb ügyeket. Szórakozni meg lehet a munkahelyen is
…remélem, lesz nekem is olyanom hamarosan.
Kissé kiakadtam ma más dolgokon is. Van ugyanis két nagyon jó barátom, akikkel egy koleszban laktam nyáron és nagyon jó barátok lettünk. Hugicájuknak fogadtak
) . Az egyik kedves barátom, aki mellesleg kollégám is volt az utóbbi munkahelyemen, telefonált nekem reggel és megkért, hogy bárhol is legyek, foglaljak helyet. Csak kapaszkodni tudtam, de nem gondoltam, hogy tényleg kellett. A hír nem volt más, mint hogy regisztrált valaki az ÉN fotóimmal egy társkereső oldalon. Hát kérem szépen KI AZ A POFÁTLAN, aki az ÉN fotóimmal akar pasizni? Persze, felfoghatnám ezt elismerésként, de valahogy engem ez inkább dühít. Főleg úgy, hogy nemrég feladtak egy hirdetést a telefonszámommal, hogy örökölt egy csajszi egy házat és onnan minden elvihető. EZ ANNYIRA GÁZ!!! Gyerekek! Itt mindenki megőrült? Nem tudja megjegyezni az ember a saját számát és nem meri a saját képmását bevállalni?!? Vagy útban vagyok valakinek? Bárki is legyen az, aki szórakozik velem, kívánom, hogy hívogassák őt is napi 10x idegenek, hogy szeretnék elvinni a bakelitlemezeit, amik neki nincsenek! Először vicces volt, de már nagyon unom. Főleg azt gyűlölöm, ha nem korrektek az emberek és nem vállalják fel, ha valami tetszik, vagy nem tetszik nekik. Miért nem lehet úgy elismerni, hogy ír nekem egy mailt, hogy figyu, Kata, szerintem te igazán szép vagy, vagy szóljon, ha baja van. Én azt is megértem. De így?!? Ja, ami vicces, hogy naponta hívogatnak a hirdetés miatt is, pedig már levetettem egy hete és tényleg nincs már fent a neten…
Pussz 
Balszerencse
0A mai napon nem szeretnek engem a gépek… Hát, igen:
‘Rosszul indul néha egy-egy nap
Ilyenkor az aljas tárgyak ellenem vannak
A parancsnak mind ellenszegül
Gyűlöletük drótként feszül…’ (Bonanza Banzai).
Persze ennyire nem drasztikus a helyzet… ma reggel felmondta a szolgálatot a kezeim között a barátnőm számítógépe. A munkahelyemen szintúgy… persze, itt csak a takarítás következtében lett kihúzva egy kábel. Azután a fénymásoló… beakadt egy lap…
Ugye, megbocsájtjátok,ha ma inkább nem írnék többet?
Köszi!
Puszi,
Kata
Szint vacsi
0Tegnap este kiruccantam egy kicsit az egyik kollégámmal, aki egyben kolis társam is volt és gyerekkori barátom. Meglátogattunk néhány jó barátot, ugyanis szint vacsi volt. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor a szint összeüt egy nagy adag vacsit és a folyosón lehet közösen enni, inni, beszélgetni, szórakozni. Nem maradtam sokáig,mert ma reggel munka kezdődött ugyanúgy,ahogy minden nap. Jó volt egyébként, volt ott sok sok csilis bab, meg Tesco gazdaságos Koccintós forralt bor, nasinak egy kis halava és még több informatikus és villamosmérnök. A vacsi kicsit szocialista volt egy hatalmas, 10 emeletes szocialista épületben, ugyanakkor utána 2 srác gitározott, énekelgetett és nagyokat beszélgettünk. Szerettem ott lakni, még ha nem is volt túl igényes…
Vidám az élet…
0Tudjuk a sok szép mesét a szőke titkárnőkről, igaz? 
Hát, azt hiszem, én is közéjük tartozom
. Történt ugyanis, hogy tegnap kértek tőlem valamit, hogy faxoljam el. Meg is tettem, ügyes voltam, örültem magamnak, és végre nem telefonáltak vissza, hogy üres oldalakat faxoltam… Erre ma szólnak, hogy egyébként az a dokumentum két oldalas volt, mellékeljem, legyek kedves a páros oldalakat is…

Asszem, nekem egyszerűbb lenne néhány dogmát megértetni valakivel, mint a faxot használni…valahogy nem akar ez nekem összejönni
.
Folyt. …
0Nekem is sikerült ez idő alatt valami igazán hasznosat csinálni, amivel megörvendeztettem reggel Esztert, a barátnőmet. Mialatt várakoztam, hátha feljön Balázs az MSN-re és tudunk beszélni valamennyit, elkezdtem pakolászni a polcomon. Addig addig rendezgettem, mígnem kidobtam egy nagy szatyor szemetet és rend lett. El sem hiszem…! Minek gyűjtögettem ennyi mindent össze feleslegesen?!? Ráadásként kicsit megfájdult a szívem, hogy mennyi fát kivágtak azért, hogy én kidobhassak egy nagy szatyor szemetet… 
Tegnap rengeteg dolgom volt, egész nap ‘baszogattak’, hogy mi mindent kell elintéznem, aztán fél után, amikor kihajtottak belőlem minden szuszt, közölték, hogy ráért volna ma is… Nem voltam boldog túlzottan. Azért a nagy hajtásban sikerült végre megállapodnunk és döntést hoznunk egy két fontos dologban a közös jövőnket illetően. Hosszú és eseménydús napunk volt. Remélem, a mai könnyebb lesz kicsit, bár nem úgy néz ki
.
Most épp csak reménykedem, hogy tudunk ma beszélni, ugyanis nekem is kezdődik egy kis oktatás némi számviteli program megismerésével… Hát…kalandra fel! 
Puszi,
Kata 
Születésnapi bölcsességem
0Egyetlen bölcselet sem múlja felül a tapasztalatot. Azt szeretném neked ajándékozni, ami bensőm legjava, amit megtanultam életemből. Ehhez sokan hozzájárultak, s meg is tanultam jól. De megtanulhatja az ember bármily tökéletesen, ha nem ismétli, elmegy mellette. E pár jó tanács belőlem szól, mert neked a leges legjobbat szeretném kívánni, azt, amire vágysz. Vágyaidhoz csak néhány sort tehetek, amely megkönnyítheti életed és rásegíthet egy boldogabb útra.
Minden nap figyelj Jézusra! Minden nap szólj hozzá, s vedd észre, hogy ő mindenütt ott áll melletted!
Ne feledd tisztelni szüleid, még akkor is, ha nem éppen azt tanácsolják, amit te szeretnél, vagy úgy érzed, beleszólnak az életedbe. Ők is csak boldognak szeretnének látni téged!
Igyekezz minél többet mosolyogni! Ha mosolyogsz, nem fáj úgy, amikor fellöknek a villamoson. Ha nevetsz egy bakidon, mások is nevetni fognak, de nem rajtad, hanem azon, hogy az élet vicces és szép.
Kerüld a hatalmat! Nézz körül, s lásd: az embert a pénz elviszi, idegessé és hazuggá teszi.
Minden hazugság felesleges. Sokkal könnyebb, ha igaz vagy, úgy mások is megértenek.
Ha lopsz, téged is meglopnak. Ha kérsz, szívesen adnak majd. Merj kérni, mert minden kérés meghallgatásra talál, , néha ott, ahol nem is gondolnád.
Merj szeretni! Ha mindenkit elutasítasz, elutasítod önmagad is. Ha nem mersz szeretni, nemcsak mások közeledését irtod ki, hanem saját egyensúlyod is.
Ha tisztességgel és szép választékos beszéddel, jómodorral szólsz másokhoz, ők is így szólnak majd hozzád. Ha káromolsz, azt fogják hinni, hogy ostoba vagy.
Tartsd meg a hited! Ha nincs még, keresd, mert ha hiszel, értelmet kap minden. Hittel a legnagyobb tragédiát is fel lehet dolgozni.
Amennyire önmagaddal tisztes és becsületes vagy, úgy légy társaddal is. Ha igazán tiszta vagy, ő is az lesz, s a tisztaságban igazságra lelsz. Élhetünk bármily világot, a mesékben nemcsak lehet, de kell is hinni, mert igenis létezik igazi!
Tudom, mit gondolsz most. Hogy leírtam a 10 Parancsolatot. Ezt nem kell fejből tudni, hiszen benne van A KÖNYVben. Bármikor utána lehet nézni, mindig ugyanaz marad, pedig már több ezer évvel ezelőtt leírták. Látod! Csak figyelni kell, s a hit és szeretet körülölel. Mindenütt ott van, s ott is lesz örökre, csak egyet kér: vésd jól a szívedbe!
Kata 
Majd' elfelejtettem…
0megosztani, hogy nem tanítok…feladtam.
És 8 nap múlva úgy de úgy megszeretgethetem végre a kamerám másik oldalán ülő személyt, hogy csak NA…



