Posts tagged Finnország

Finnország (Helsinki): Tizenkettedik nap

1

A mai reggelünk érdekesen kezdődött. Egy nem igazán helyi fickó mellé ültünk be a taxiba, mint később kiderült marokkói volt. Kissé törte az angolt, de megértett minket és mi is őt. Valószínűleg még nincs itt túl sok ideje (10 éve), mivel az út felénél el kezdett beszélgetni velünk. Kiderült, hogy Magyarországról jöttünk…

“Aaaa, jú kám from hungarí… Madzsar?”

Meg is volt az összhang. Onnantól azt ecsetelte, hogy csak 2 hétig volt Budapesten, de nagyon szerette, aztán volt Viennában.

“Dú ju nó vijenna?”

Meg valami számunkra felfoghatatlan helyen. Elmondása szerint 5 évet élt Spanyolországban is. Most Finnországban taxizik. Érdekes volt, hogy nem csak ültünk a taxiban. A történethez az is hozzá tartozik, hogy amikor beszálltunk és elindultunk hát egy kicsit halálfélelmem volt.

Délután csak bevásároltam a szokásos gyors vacsorámat és visszamentem a szállásra, hogy fel tudjak készülni a holnapi utazásra. :D Nagyon jó lesz végre otthon lenni.

Finnország (Helsinki): Tizenegyedik nap

0

Hát nem sok érdekességgel tudok beszámolni a mai nappal kapcsolatban. A szokásos köreinket tettük meg szinte egész nap. Mondjuk este elmentünk a Molly Malone’s-ba és ittunk két sört. Az egész nap tetőpontja az volt, hogy kollégám észrevette a falon feltűzött pénzeket… hosszas keresgélés után ki is szúrt egy kétszázast. Örültünk, aztán visszajöttünk a szállásra eltenni magunkat holnapra.

Finnország (Helsinki): Tizedik nap

2

A ma reggelt gyorsan lezavartuk. A reggelim a szokásos volt. Most egy kiköpött finn úriember szolgálta fel a reggelihez a kávét, teát (színes bőrű volt az illető). Mondjuk a szlovák lány példájából kiindulva… ki tudja.

A cégnél ismételten finom ételben volt részünk. Sült burgonya volt, sült oldalas félével és hozzá valamilyen barna szósz (nem jöttünk rá mi lehetett). El is bizonytalanodtam a szósz láttán, de gondoltam azért kipróbálom… okulva a koreai konyhaművészet fortélyaiból, csupán a tányérom szélére tettem a szószból egy kis mennyiséget. Később kiderült, hogy a finnek jobbat tudnak főzni számomra, mint a koreaiak. ;) Természetesen ismét volt rengeteg zöldség is. Az egyetlen negatív tapasztalat a konyhát illetően most ért. Túlságosan éretlen banánokat helyeztek ki fogyasztásra… az nem volt finom… (mondjuk ezt csak vacsoránál tapasztaltam meg).

Ma egy kivételesen sokat beszélő finn taxisofőrrel volt dolgunk, aki a megszokott mondatoknál 2 mondattal többet is sikerült összehoznia, de az első kegyetlen volt. :) Éppen hogy elindultunk és egyből egy zebrához értünk, ahol egy hölgy szeretett volna az utca túloldalára jutni. Taxisunk megállt és jelezte, hogy elengedi. A lány gyorsan átszaladt a zebrán, erre sofőrünk kicsit hátra fordul és ennyit mond: “8 points.” Hát mi szakadtunk a nevetéstől… :D

Taxis kalandunk után rögtön a szuvenír boltokat vettük támadásba, mivel korlátozott ideig (legalább is számunkra) vannak nyitva. Gyorsan megvettük amit kellett és irány a szállás.

A mai vacsorám az otthonról hozott tészta tette ki (Csirkés ízesítésű). Utána megettem a fentebb említett banánt :) és igyekeztem nyomon követni az U20-as magyar válogatott mai mérkőzését… (Sajnálatos módon kikaptunk, így nem jutottunk a döntőbe: Ghána – Magyarország 3 -2)

Finnország (Helsinki): Kilencedik nap

0

A mai nap a szokásos módon telt. Reggel a szokásos reggelit ettük. Semmi extra. :) Egy szokatlan valami viszont megesett. Az egyik felszolgáló lány, miután kihozta nekünk a teát kérdezte, hogy magyarok vagyunk-e. Mondtuk neki, hogy igen. Ecsetelte, hogy a nevünkből gondolta (utána tanakodásunk eredménye képen a Pál és a Balázs nevekben lévő á betűre gyanakodtunk ;) ) Szóval miután felfedtük nemzeti hovatartozásunk így szólt: “Csak azért, mivel én szlovák vagyok.” :) Kicsi a világ. :)

Ebédre megint befizettünk a cégen belüli étterembe. Ma valamiféle rizs volt egy rákos, kapros, paradicsomos szósszal. Ismételten finomat ettünk.

A délutánt a szállásunkon töltöttük, mivel kissé esett az eső ma (még mintha havas eső is esett volna délután). Még tervezünk pár rövidebb túrát az eddig be nem járt területekre. Majd kiderül mi lesz a vége. remélhetőleg jó időnk lesz még a további pár napban.

Finnország (Helsinki): Nyolcadik nap

0

Ma ismételten a szokásos reggeli adagomat a szokásos összetételben fogyasztottam (fel kellett tankolni a mai kirándulásra): szalonna, sült kolbász és buci. :) Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy rossz a kiejtésem, egyfolytában rosszul értik. A reggelinél például sikerült a coffee (kávé)-t tea-nak érteni. Kezdek elbizonytalanodni…

Reggeli után benéztünk pár szuvenír boltba, hogy megvegyük, amit megkövetel a haza. :) Na az egyik helyen szintén félre értettek. Kérdezte az idős hölgy, hogy honnan jöttünk, mondom neki Hungary, erre megkérdezi, hogy Holland?… Na itt majdnem idegbajt kaptam.

A Pali által tegnap bejárt helyeket látogattuk meg ismét, így nappali világosság mellett is tudott csinálni pár képet (meg persze én is ;) ). Ebédre beültünk egy talán török fazon éttermébe (erős túlzással étterem). Ez tűnt a legolcsóbbnak. Megnéztük a kínálatot és rendeltünk… Ezután egyre több apró dolgot vettem észre, amit nem kellett volna… Az üdítő mellé kaptunk poharat, nem is használtam, kissé furi volt tisztaságára való tekintettel, aztán a villán és a késen lévő ujjlenyomatokat távolítottam el egy papírzsebkendő segítségével. Azonban az étel finom volt, jól laktunk tőle.

Kehbab pizza (az ebéd)

Kehbab pizza (az ebéd)

Utána már csak haza felé vettem az irányt, a mai nap pihenéssel készülünk a holnapra…

Szép látvány dél körül

Szép látvány dél körül

Csak nem park?? :)

Csak nem park?? :)

Egy templom a sok közül

Egy templom a sok közül

Finnország (Helsinki): Hetedik nap

2

A mai nap reggel 9 után valamivel mentünk le reggelizni. Ettem a szokásosból és kétféle halból. Az egyik füstölt lazac volt. Ismét finom volt. Viszont sajnos ma reggel a pincérnő nem szolgált fel nekünk kávét… sikerült elfelejtenie… remélem holnap kapunk :???:

Reggeli után elindultunk felfedezni a nagy kikötőt. Készítettünk sok képet is a kirándulásról. Visszafelé megéheztünk, ezért a halpiacon ettünk egy kis helyben sült finom halat.

Az ebédem

Az ebédem

A végére már annyira elfáradt a lábam, hogy muszáj volt haza jönnöm. Így körülbelül 3 órára értünk vissza a szállásra. Vacsorára vettem egy kis szendvicset, egy csokit és egy Pepsi kólát (1.75€ ez volt a legolcsóbb üdítő :) ).

Gyönyörű parkok vannak errefelé

Gyönyörű parkok vannak errefelé

Finnország (Helsinki): Hatodik nap

0

A mai nap reggel kicsit vettem a szokásos adagokból (egy kis sült szalonna, egy kis tojás és egy picike sült kolbász), de akartam enni halat is. Láttam is egy rózsaszínes halat, de nem mertem sokat venni belőle, hiszen ki tudja… Kiderült, hogy lazac volt… holnap egy kicsivel nagyobb mennyiségben kóstolok belőle. ;)

Ebédre ettem egy kis töltött sült húsit (nem tudom mivel volt töltve), sült krumpli golyókkal. Ismételten nem csalódtam az ebédben.

Sokat tanakodtunk, hogy hogyan is szervezzük a délutánunkat, aztán egy gyors bevásárlással egybe kötött kirándulást sikerült kiagyalnunk. Út közben találtunk egy magyar éttermet (vajon magyarok csinálják?) és lesétáltunk a hozzánk közelebbi tengerpartig. Út közben készítettem pár fotót íme egy kis ízelítő:

A magyar ízek itt is megtalálhatóak :)

A magyar ízek itt is megtalálhatóak :)

A kikötő

A kikötő

Szép panoráma

Szép panoráma

Balázska :)

Balázska :)

Finnország (Helsinki): Ötödik nap

0

A mai reggel visszaváltottam a sült szalonnára és a tojásra. Lehet holnap egy kicsit bátrabb leszek. Ebédre ismételten finom volt az étel, állítólag svéd eredetű… Ha jól emlékszem disznó hús között volt egy kis sajt és egy sonka, mellé krumplipüré. Finom volt.

A szállásra érkezésünk után ismét elugrottunk a közeli ( 5 perc séta ) bevásárló helyre és ismételten ettem egy szendvicset. Most olcsóbbat vettem ( € 1.75 ), de véleményem szerint finom volt. Lehet kicsit emelnem kellene az adagot, bár jóllaktam, kellett utána az a kis ropi az pedig nem tart örökké. :)

Este ismét ellátogattunk a Molly Malone Pubba, most azonban egy sör mellett beszélgettünk csupán majd vissza jöttünk a szállásra. Sajnos nem igazolódott be a számításunk, hogy esetlegesen csütörtök este nem lesz olyan drága a sör. :???:

Finnország (Helsinki): Negyedik nap

0

Ma reggel kicsit változtattam a reggeli rutinon és lecseréltem a sült szalonnát, sült kolbászra. Finom volt ez is. Ebédre ismételten finom ételt ettünk. Én lazacot ettem rizzsel és természetesen most is volt sok-sok zöldség és saláta hozzá. Finom volt és jól is laktunk.

Délután elhatároztuk, hogy a túránkat egy ABC-ben kezdjük. Kicsit sokba kerül a napi 9 eurós étel, így inkább a szendvicsek mellett döntöttünk. Meg is úsztuk € 3.15-el az egész vacsorát, marad egy kis pénzünk az estére. :)

A késő estét egy szórakozó helyen töltöttük, a már régebben is említett Molly Malone nevű Irish Pubban. Az árak magasak voltak, mint azt már tapasztaltuk. Úgy döntöttünk, hogy finn sört nem igazán tudunk inni máshol, így kipróbáljuk… korsónként (4 dl) € 5.50-et fizettünk. A sör finom volt, ízletes. A nagy ücsörgésünket két, magunk fajta, más országból származó idegen törte meg. :) Ugyanis 2 New York-i lány ült a mellettünk lévő üres asztalhoz. Hamar kiderülhetett számukra, hogy nem vagyunk helyiek. :) Beszélgettünk keveset. Igazából kirándultak egyet, mielőtt visszatérnének a munkába. Körülbelül fél 12-re értünk vissza a szállásra.

Finnország (Helsinki): Harmadik nap

2

A reggel hasonlóan telt, mint tegnap, még a reggelimnek is ugyanazt választottam. :) Az ebéd viszont teljesen más volt, nem csak nekünk, de a finn kollégák számára is. Ha minden igaz, valamiféle húsvéti ünnepség volt, vagy valami hasonló, mindenesetre az éttermi alkalmazottak egytől-egyig nyuszinak volt öltözve, plusz élő zene volt. Naggyon jó. :) Ebédre valamiféle tarhonyás húsnak tűnő valami volt (lehet nem is tarhonya volt, hanem rizs… nem tudtuk eldönteni) kis rákocskákkal. Finom volt. Természetesen most is sok-sok saláta és zöldség volt választható mellé. Ebéd közben az asztalunkhoz lépett egy figura. Valamit mondott finnül, mire a társaságunkban lévő helyi kolléga tájékoztatta, hogy nem e vidékiek vagyunk. Gyorsan át is váltott angolra (ezen nagyon le vagyok döbbenve, hogy mindenhol beszélnek angolul: taxi, meki, abc… mindenhol) és először viccelt egyet a hungry – Hungary szójátékkal, majd előhúzott egy kártyát és folyamatosan lyukat beszélve a hasunkba bemutatott pár trükköt… Nagyon érdekes volt. Búcsúzóul hozzám fordult és azt mondta:

I go away, because I see you are hungry.

Nem túl jó vicc, de akkor vicces volt. :)

Az estét szintén hasonlóan töltöttük, mint tegnap. Ugyanoda mentünk, mint tegnap, de most más útvonalon. Készült is pár fotó, alant megtekinthető. ;)
A vacsoránkat is ugyanazon épületben költöttük el, csupán nem ugyanannál az étteremnél. :) Ez 2 különbséget produkált számunkra:

  1. Nagyon finomat ettünk és nagyon laktatót, igazi jó adagot. Jóllaktunk rendesen.
  2. Elég drágán sikerült ezt az élményt magunkévá tenni. :???: € 9.50 (kb.: 2565 Ft) volt számomra a csirkés szendvics. Na itt álljunk meg! Nem Magyarországon történt tehát nem ugyanarra a szendvicsre kell gondolni! Nem kifliben, vagy zsemlében volt. Nem ám! Saját készítésű tészta fogta közre a salátát, paradicsomot, különféle szószokat és a sült fűszeres csirkét. A tészta pita jellegű volt, elég vékonyka tészta, de finom. Emellett még kaptam egy kis sült burgonyát és plusz egy kis salátát öntettel. Az itteni árak mellett, azt mondom megérte…

Íme a képek:

A szálloda melletti utca

A szálloda melletti utca

A szállodával szemközti park

A szállodával szemközti park

A szállodával szemközti tó és annak túlpartja :)

A szállodával szemközti tó és annak túlpartja :)

Go to Top